Add meg a MODE-ját!

Előrejelzés: A 2018 tavasz- nyári divattrendek

2017. december 08. - Norii

Hiába írunk még 2017-et, a kifutókon már rég bemutatták a jövő évre vonatkozó trendeket, amelyek majd beáramlanak az üzletek polcaira is.
Miután itt már olvashattál az idei téli divatról, így most összegyűjtöttem a tavaszi/ nyári divat irányzatok közül is néhányat. 

 

Pasztell színek

victoria_beckham.jpg

Victoria Beckham - Forrás: vogue.co.uk

A téli piros térhódítás után, a melegebb időjárással megérkeznek majd a fagyi színek is.
A lilák közül egyet még inkább ki kell emelni, hiszen a Pantone szerint, az év színének választott ultraviola lila igazán divatos lesz. 

Kinek előnyös?

Az adott színtől függ, hogy hideg vagy meleg az árnyalat. Hiszen egy tél típusnak is jól állhat egy pasztelles árnyalat, mint például egy jeges világos kék.

 


Marad a tetőtől- talpig farmer

versus.jpg

Versus - Forrás: vogue.co.uk

 

Méghozzá az elegánsabb beütésű, sötét változata jelenik meg ismét a farmereknek. Emlékeztek még a 90-es években és 2000-es évek elején volt divat az ilyen jellegű farmer anyag? Mintha szőttes mintája lenne és leginkább sötét színben volt jelen.

 

Kinek előnyös?

Attól függ milyen a farmer színe, mélysége. A sötétebb darabok a teleknek mindenképpen jól állnak.

 

 

Columbo visszatér

max_mara.jpg
Max Mara - Forrás: vogue.co.uk

 

Vagyis, el sem ment, hiszen a ballonkabát mindig is elegánsnak és alapdarabnak számított. Igazán jól kihasználható darab és szépen, nőiesen kiemeli a vékony derekat.


Kinek előnyös?

Általában bézs színben találhatjuk meg, ami mindenkinek jó lehet, csak figyeljünk a szín megfelelő árnyalatára! Keress térd fölé érő változatot, amely bárkinek előnyös.

 

 

 

Erőteljes színek

versace.jpg

Versace - Forrás: vogue.co.uk

 

Mintha csak kinyitnánk egy zsírkrétás dobozt, ömlenek majd ránk az erőteljes színek. Pontosan ugyanúgy, mint a farmer és a pasztellek esetében itt is teljes szettek tündökölhetnek erőteljes színekben.

 

Kinek előnyös?

Színtípustól függ, hiszen van akit "elnyomnak" az erőteljes árnyalatok. 
Ha még nem tudod, milyen típus vagy, ide kattintva olvashatsz róla.

 

 

Ceruzaszoknya

 

gucci.jpg

Gucci - Forrás: vogue.co.uk

 

Az igazán nőies, középhosszú ceruzaszoknya is ismét fénykorát éli majd.

 

Kinek előnyös?

Főként a homokóra testalkatúaknak áll jól az ilyen fazonú szoknya.

 

 

Kirívó textúrák

baemaon.jpg

Balmain - Forrás: vogue.co.uk

...még mindig. Rojtok és tollak, szőr mindenhol. Megjelennek a ráncolások is, amik újabb érdekes textúrát adnak a ruháknak.

Kinek előnyös?

Aki nem rendelkezik jelentős túlsúllyal, hiszen erősítenek. Ebből az okból, arra is figyelni kell, hogy olyan darabot se válasszunk, amely előnytelen területeinken van díszítve.

 

Shortok



isabel_marant.jpg

Isabel Marant - Forrás: vogue.co.uk

 

Amint beköszönt az igazán jó idő, a rövidnadrágok lépnek rivaldafénybe, háttérbe szorítva a szoknyákat.

 

Kinek előnyös?

Ismételten fazon - és testalkat függő, hogy kinek melyik fajta rövidnadrág előnyös. Legyen későbbiekben egy poszt erről?

 

 

Vékony pántos kisruhák

ralph_lauren.jpg

Ralph Lauren - Forrás: vogue.co.uk

 

Ismét egy darab ami továbbra is divatos lesz a jövő évben. Kifejezetten ajánlják vékony pántos kis szandál viselésével.

 

Kinek előnyös?

Fordított háromszög testalkattal rendelkezők mindenképp kerüljék ezt a fazont. Rajtuk kívül bárki próbálkozhat vele. 

 

 

Asszimetrikus kivágású felsők - Puffos ujjak, válltömések


stella-mccartney-02_nocrop_w710_h2147483647.jpg

Stella McCartney - Forrás: thecut.com

 

A váll nélküli felsők után jönnek a vállat beterítő darabok. A nagy ujjak, és válltömések, illetve a féloldalas, nyakra csavarodó felsőrészek.

 

Kinek előnyös?

Körte testalkatúaknak, szögletes testalkattal rendelkezőknek előnyös lehet bármilyen vállban erősítő ruhadarab.

 

 

Fekete- fehér pöttyök

 

d8721355019873f28c603d8efe764c73.jpg

Carolina Herrera - Forrás: Pinterest.com

 

Igazán felkapottá válik a mindennapokat vidámmá tévő pöttyös mintázat. Kiváltképp a monokróm változata jelenik majd meg.

 

Kinek előnyös?

Függ a pöttyök nagyságától is. Mintás felsőt bátran választhatnak körte testalkatúak, alsót pedig a fordított háromszög testalkattal rendelkezők.

 

 

...továbbá divatos lesz még például a szögletes nyakkivágás, a sejtelmesen áttetsző darabok, a rózsaszín- piros párosa is. Neked melyik trend tetszik leginkább? Melyik az, amelyiket szívesen hordanád?


Szerezd be ebay-ről a szezon divatos kiegészítőit! Néhány tippet találhatsz ide kattintva.

A bejegyzés trackback címe:

https://addmegamodejat.blog.hu/api/trackback/id/tr5813205249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása